Egyszerű filozófia

A múlt, jelen, jövő – ahogyan én látom

A tradíció, a szokások tiszteletben tartása

A múlt nélkülözhetetlen és mindig is szem előtt tartandó aspektusa intézményünk működtetése számára. Ez megnyilvánul minden alapvető vezetési mechanizmusában, természetesen az irányítás mindén szintjének megadott standardjának megfelelően. Azonban ez a fontos kategória nem jelenti számomra a legfontosabb célt. Mivel a múlt tiszteletben tartásával nem lehet innovatív módon gondolkodni a jövőben.
„Őseink” által meghatározott és megvalósított elvek, célok megbecsülése számomra nagyon központi elv. Ennek mibenléte azonban magyarázatot kíván. Úgy gondolom, hogy a múlt tisztelete nem abban mutatkozik meg, hogy az 50-100 éves meggyőződéseket folytatjuk tovább, hanem éppen azok továbbfejlesztését célozzák meg. Gondoljunk azokra a szakemberekre, akik a semmiből teremtettek elméleteket, és azokat szinte próbára bocsátott módon volt lehetőségük elemezni. Elődeink is bizonyos fokú tradíciókba kapaszkodva, viszont az újítás és fejlődés köré szervezték mindennapi gondolataikat.
Miért fontos ez? Mert ha nem ezt tették volna, akkor ma nem létezne gyermekvédelem, úgy, mint számos színtere sem a segítői munkának.
Elődeink akkor volnának büszkék igazán ránk, ha nem az Ö munkájukat folytatnánk tovább, hanem az Ö elveik fundamentumaiból táplált modernizáció, és szakmai fejlődés kihasználásával, mindenkor a legjobb, és legmegfelelőbb megoldásokra törekednénk. Hiszen Ők ezt tették, és méltán emlékezhetünk ma rájuk szakmai szemmel is tisztelettel. Ez a tisztelet és megbecsülés számomra mindenekelőtt a szakma tradíciójának, az előtt történő tisztelgés.

A jelen tapasztalatai

Fontos a tradíció, - azonban mint a fentebb említett okok elmélkedésében meglátható – azonban nem a legelemibb szempont. Lényegibb a jelennel történő fokozott gondolkodás. Kicsit sarkosan azt is mondhatnánk, hogy a régmúlt emlékei nem, vagy csak alig jelenhetnek meg az aktualitásunkban, azt nem képesek támogatni jogszabályi, valamint szakmai szinten. Miért? Mert paradigmaváltás történt, ami átformált gondolkodást követel, mind szakmai, mind szakmai-moralitás szintjén.
A mai gyermekvédelem átlépett és ez által meghaladott szinte minden régi elvet, lehetőséget. Ebben a nagy változásban természetesen – mint minden változásban – megtalálható negatív előjellel visszaigazolt helyzet is. Azon is el lehet vitázni, hogy globálisan milyen értéket, értékrendszert kaptunk. Mennyire használható és mennyire eredményes az új irányvonal, amelyből kénytelenek vagyunk táplálkozni. Véleményem az, hogy anómiás állapotot eredményezett, és ennek hatása megfigyelhető a mindennapok munkájában. Természetesen ez nem kritika, mivel ha nem tudatos cselekmények okoznak hibákat, nem is tekinthető szándékosságnak, ezáltal nem gyakorolhatunk bírálatot szinte senki felett. A jelen nevelési tevékenységek, amelyekkel ma dolgozunk, nem mutathatnak már a múlt felé, és nem látszik bennük még a jövő iránya sem. A múlt nevelési lehetőségeinek elvetése objektíváldott a törvények, jogszabályok folytán, azonban a jelen lehetőségei ismeretlenek, a múltban szerzett szaktudásokban nem jelennek meg. Ez önmagában nem jelentene gondot, mivel ezen ismeretek megszerzése előtt nem állítanak gátakat. Az elsajátított ismeretek önmagukban nem jelentenek megoldást, sőt azok értelmezése sem. Az értelmezés nem jelent megoldást, viszont feltárja a hibákat, érzékelteti az elszalasztott lehetőségeket. Ami által sikereket érhetünk el, az a bensővé vált, és meggyőződéssé alakult elmélet, gyakorlat együttes hatása.

Jövőlátás

A múltban való gondolkodás, vagy éppen a jelen látása nem okozhat problémát, azonban az értékelése, hatásuk feldolgozása annál inkább. Itt szeretném ismételten megemlíteni azt, hogy a múlt hatása, mindenkor visszatekint, velünk él, és ez így helyes. Hasonlóképpen a jelen is szükségképpen a jövő felé mutat. Ezt nem lehet meggátolni, és hatásait képtelenség lenne elbagatellizálni. A mai feladatok megoldása, vagy éppen megoldatlansága, megjelennek majd a jövő feladatainak felbecsülésében is. A múltban történteket nem másíthatjuk meg, elfogadottnak kell tekintenünk, a jövőt azonban aktívan manipulálhatjuk. Úgy alakulhat ki szakemberi testület, mely aktívan érti és értelmezi a feladatokat, hogy a jelenben meghatározó lépésekkel utat kell mutatni. Meg kell határozni a cselekedeteket, és ami több, ezeket meg is, el is kell magyarázni, hogy érthetővé téve beépülhessen a mindennapi munkák folyamatába. Az új generáció akkor képes ezt megtenni, ha a régi gyakorlatias ismeretek mellett megkapja az elméleti hátteret. Erre azonban nem, vagy csak csekély lehetőség mutatkozik. Aki az Intézetbe jön dolgozni elméleti tudás nélkül, és egy régi rendszerben kezdi el a javítóintézeti nevelő pályafutását, nagyon kis eséllyel fog hatásos jövőt teremteni. Aki viszont egy megfelelő elméleti tudástárral lép be, annak megvan az esélye egy megfelelően működtethető rendszert építeni. A jövő nem más, mint a szakma ismerete, és annak tudatos, önzetlen használata. Ebben látom a fennmaradását.

Boldogok lehetünk, hogy a szociális szférában dolgozunk. Na ja. És így is van. Csak sokszor nem gondolunk arra hogy nem csak a mi munkánk a fontos, és ugyancsak meg tudunk arról is feledkezni, hogy nem önmagunkért való foglalkozás a miénk. Valahogyan úgy képzeltem el a rendszerünket valamikor, hogy egymást kiegészítő, folyamatában alkotó, egymásra épülő várrendszer. Most már viszont tudom, hogy az amúgy is káoszos struktúra ezer sebből vérző vad. Vad, mivel nem kiforrott, és nem racionálisan felépített. A szociális ellátó rendszer nem jó, és ezt mindenki tudja, mindenki érzi, és mondhatjuk, hogy sokan bíráljuk is. Ugyanakkor nem is teszünk meg érte szinte semmit. Én magam is nagy kritikus vagyok, de magam is nagyító alá helyezem olykor, és önkritikát is képes vagyok alkotni. Azt vettem észre, hogy az a fontos, hogy a látszat jó legyen, azaz el tudjuk adni a rossz portékát is. Ehhez kell egy szép, és jó köret, és már is piacképesek vagyunk. A szakma mindig szakma marad, viszont a minősége változik, és ez a változás is csak rajtunk maradó kereszt. Konferenciák, értekezletek, tréningek. Na igen ezek mindig is kellettek, és kelleni is fognak. Azonban a bennük lévő tartalom változik, és változnia is szükségszerű, ha jobbá szeretnénk tenni a mi rendszerünket. És miért is ne akarnánk megtenni ezt.